Rendezte: Johannes Holzhausen
Forgatókönyv: Johannes Holzhausen, Constantin Wulff
Fényképezte: Joerg Burger, Attila Boa
Hang: Andreas Pils, Andreas Hamza
Vágó és dramaturg: Dieter Pichler
Rendezőasszisztens: Ursula Henzl
Gyártásvezető: Hanne Lassl
Producer: Johannes Rosenberger 

SZINOPSZIS
A NAGY MÚZEUM egy rendhagyó, szellemes és humoros dokumentumfilm, mely által bepillanthatunk egy világhír? kulturális intézmény színfalai mögé. Johannes Holzhausen rendező és stábja több mint két éven át gy?jtött anyagot a bécsi Szépm?vészeti Múzeumról szóló filmjükhöz. A kommentárok, interjúk, és zene nélküli dokumentumfilm megmutatja az intézményben zajló különböző munkafolyamatokat, például azt, hogy hogyan kell megteremteni a tökéletes helyszínt egy m?tárgy prezentálására. Az ügyvezető igazgatótól a takarítóbrigádig, a rakodómunkásoktól a m?vészettörténészig a múzeumban dolgozó valamennyi munkatárs ugyanannak a gépezetnek egy önálló fogaskereke.

A film a napi rutintevékenységek mellett a múzeumi dolgozókra és munkájuk mikrodrámáira fókuszál. Egy restaurátor éppen rájön, hogy az éppen vizsgált Rubens festményt többször átfestette alkotója; egy másik keményen küzd, hogy néhány pótelemmel helyreállítson egy antik csatahajó modellt; a látogatókat kiszolgáló csapat egyik tagja úgy érzi, a team munkája nem illeszkedik megfelelően a múzeum m?ködésébe; a gy?jtemény egy idősebb vezetője a nyugdíjazásra készül; egy m?vészettörténész megtapasztalja egy aukció minden izgalmát és frusztrációját; a pénzügyi vezető szerint pedig a 3-as szám túl agresszívnek t?nik az új promóciós anyagon. Mindezektől a film jóval több, mint egy kulturális intézmény egyszer? portréja, mely a pénzügyi problémák és a versenytársak nyomása közepette függetlensége megtartásáért küzd.
A NAGY MÚZEUM mélyenszántó témákat is érint, hogy hogyan lehet egybehangolni a m?tárgyak megóvását a nyilvánosság elé tárással? Milyen szerepet játszik a m?vészet a nemzeti identitás reprezentációjában a politika és a turizmus területén?
Johannes Holzhausen korábbi filmjeiben megismert jellegzetes stílusával óvatosan egyensúlyoz az egyedi pillanatok és az átfogó narráció között. A precíz kameramunka (Joerg Burger, Attila Boa) és a pontos vágás (Dieter Pichler) a nyugodt szemlélődés atmoszféráját teremtik meg, ahogy a film szereplői is egy olyan intézmény szolgálatában állnak, amely túlmutat az egyedi emberi sorsokon. Ebben az értelemben A NAGY MÚZEUM az ideiglenességről és a mulandóságról is szól. Összekapcsolja a múzeum napi ügyvitelének praktikumát a múlttal, a Habsburg Monarchia idejébe nyúló tradíciókkal és a m?tárgyak időtlenségével.

INTERJÚ A RENDEZ?VEL
Miért a múzeumról, mint intézményről akart filmet készíteni?
Mielőtt a Filmakadémián kezdtem tanulni, m?vészettörténetet hallgattam hat évig, és még mindig megvan bennem az affinitás a szépm?vészet és a régi mesterek iránt. Az egyik jó barátom pedig a bécsi Szépm?vészeti Múzeumban dolgozott restaurátorként. A kilencvenes években gyakran bejártam a workshopjaira, úgyhogy már akkor bekukkanthattam a színfalak mögé. Akkoriban még nem álltam készen, hogy filmet is készítsek róla. Ez a pillanat akkor jött el, amikor Sabine Haag lett a múzeum igazgatója. Akkor éreztem először, hogy realitása lehet egy ilyen jelleg? projektnek. Az eredeti ötletem az volt, hogy egy filmesszét készítsek, melyben több múzeum különböző aspektusainak összemixelésével kreáltam volna egy képzeletbeli múzeumot. Azonban Constantin Wulff, a film társszerzője meggyőzött, hogy amit keresek, mind megvan a Szépm?vészeti Múzeumban. Biztos volt benne, hogy ez a hely tökéletes lenne számomra.
Hogyan jött ki a múzeum vezetőivel? 
A m?vészettörténészi hátterem sokat segített, mivel azt jelentette, hogy egy hullámhosszon voltunk a kezdetektől. Nem úgy néztek rám, mint egy betolakodó filmesre, inkább mint egy „bukott” kollégára. Beszélem a nyelvüket, és ami a legfontosabb, osztom lelkesedésüket a tárgyak iránt. Tényleg csodálom az elköteleződésüket. Mialatt anyagot gy?jtöttem a filmhez, az egyik kurátor bevitt egy raktárhelységbe megmutatni pár képet – mintha egy ritka borkülönlegességet vett volna elő egy ódon borospincében. Sőt, az elképzeléseim nagyon jól egybevágtak Sabine Haag igazgató azon vágyával, hogy megnyissa a múzeum kapuit Bécs lakói előtt is. A turisták úgyis megnézik, az igazi kihívás a helyieket becsalogatni. Úgyhogy az ötletem, hogy bevigyük a nézőt a kulisszák mögé passzolt Haag „nyitott múzeum” koncepciójához.
Mennyi ideig forgattak a múzeumban? 
Amint rábólintottak a filmtervre, biztosítanunk kellett a szükséges anyagi hátteret. Ugyanakkor rögtön el kellett kezdenünk forgatni, nehogy elmulasszunk bármilyen szituációt, ami fontos lehet és amit nem lehet megismételni. Például nagyon gyorsan rájöttünk, hogy a Kunstkammer (kincseskamra) megnyitása lehetne a fő motívum a filmben. Ez azt jelentette, hogy nem hagyhattuk, hogy a folyamat bizonyos stádiumainál ne legyünk ott. Forognia kellett a kamerának, amikor a falakat ledöntötték, amikor a kalapács először sújtott le a padlóra. Ezek mind megismételhetetlen helyzetek voltak. Amikor megvolt a költségvetés 2011 végén, tisztességes körülmények között elkezdhettünk dolgozni és végigforgattuk az egész 2012-es évet. A Kunstkammer megnyitását eredetileg 2012 végére tervezték. Amikor elhalasztották, nekünk is át kellett ütemeznünk az utolsó forgatási napokat 2013 márciusára.
Felállított szabályokat, mit és hogyan akar filmezni? 
Igen. A legfontosabb szabály az volt, hogy a m?tárgyakat csakis a munka kontextusában mutatjuk meg, soha nem csak magukban. Igaz, egyetlen alkalommal megszegtük ezt, a film végén. Azt is kikötöttem, hogy interjút sem készítünk, mivel sokkal érdekesebb megmutatni egy intézmény munkáját m?ködés közben, mintha beszélnek róla. Azon is sokat gondolkodtam, hogyan mutassam be a múzeum változatos struktúráját – nem úgy létezik, mint egy múzeum, inkább több helyszínen található különböző kollekciók konglomerátuma. Én mégis úgy mutatom be ezeket, mintha egy épületben lennének, mivel a film nem az egyes helyszínekről szól. Kihagytam az Innsbruck közeli Ambras kastélyt, mivel nagyon bonyolult lett volna megoldani a logisztika és a narráció szempontjából. Kihagytam az Etnológiai Múzeumot és a Színházi Múzeumot is, pedig ezek is az intézmény részei. Egy kivételt azért tettem, nem akartam kihagyni a Kasperl bábuval felvett jelenetet, amely a Színház Múzeum kollekciójába tartozik.
Filmjében úgy t?nik, elkötelezett a részletek iránt, melyeket bemutat. Hogyan határozta meg a különböző témákat a forgatás kezdetén?
Általában elég pragmatikus vagyok, és várom, hogy a dolgok a maguk tempójában kibontakozzanak. De az is igaz, hogy észre szoktam venni, mi jó a film szempontjából. Nyilvánvalóan vannak dolgok, amikben reménykedünk, hogy megtörténnek a forgatás során. Például volt egy téma, amit mindenképpen körül akartam járni: a m?vészet és a természet közötti határvonal. Ennek illusztrációjaként a jegesmedve bundája például – hosszasan kutattam, míg erre a természeti objektumra rátaláltam a múzeum m?vészeti kollekciójában. A Szépm?vészeti Múzeum egyértelm? határvonalat húzott a két terület között a 18. század végén, amikor két külön gy?jteményt alapított, a Kunstkammert (m?vészeti kollekció) és a Wunderkammert (a természeti csodák kollekciója); és később is, amikor két külön épületet húztak fel, a Szépm?vészeti és a Természettudományi Múzeumot egy sarokra egymástól. Nagyon szeretek elmenni az utóbbiba, és megcsodálni a többszáz kiállított bogarat.
A másik elképesztő téma, ami a Szépm?vészeti Múzeumhoz kapcsolódik, Ausztria birodalmi öröksége. A múzeum, mint egy teherhajó szállítja a császári család örökségét a múltból a jelenbe. Ami a kezdetektől érdekelt, hogy milyen mértékben rajzolta át a Köztársaság a múltat és hogy a múzeum hogyan mutatja be ezeket a történelmi referenciákat. Amikor meghallottam, hogy az elnöki irodából néhány festményt átszállítanak a múzeumba restaurálni, rögtön tudtam, hogy ott kell lennünk és le kell filmeznünk.
Fontos szerepet játszik az intézmény karakterében ez a méltóság. Mégis, a filmben időnként finoman megkérdőjelezi…
Pontosan. Például amikor a Szövetségi Elnököt és hivatalos vendégét végigvezetik a Kincstáron, a m?vészetet reprezentációs eszközként használják. Ugyanakkor az is látszik, hogy ez a látogatás pusztán kötelességből történik, hogy kielégítsék a külföldi vendég érdeklődését. Aztán ott vannak az olyan döntések, mint a Kincstár átnevezése Birodalmi Kincstárrá, mert a turizmus szektor ezt kívánja. Az új név része az újrabrandelési folyamatnak, mely a forgatás alatt végbement. Egy kutatás eredményei alapján kreáltak új arculatot, melyet akkor mutattak be és valósítottak meg, miközben a filmet forgattuk. Ez volt a harmadik téma, amit nagyon érdekesnek találtam.
A NAGY MÚZEUMban a céges branding folyamata – új logo, promóciós anyagok és arculatterv tervezése – igen hasonló ahhoz az esztétikai munkához, amit a szakértők végeznek, amikor a falra akasztják vagy analizálják a m?tárgyakat.
Ott az a szituáció, amikor a múzeum pénzügyi vezetője, Paul Frey szerint az új promóciós anyagon szereplő „3”-as szám „agresszív”. Azt hiszem, ez eléggé árulkodó. Véleményem szerint az ehhez hasonló esztétikai jelleg? beszélgetések mindig magukban hordozzák a politikai kérdéseket is. Ezek a részletek sokat mesélnek egy intézmény attit?djéről és arról is, hogyan pozicionálja magát.
Hogyan folyt a kommunikáció a múzeummal? Honnan tudta, mikor és hova kell mennie? 
A különböző gy?jtemények, azok is, amelyek a fő épületben találhatók, viszonylag függetlenül dolgoznak egymástól, úgyhogy külön kapcsolatot kellett építenünk mindegyikhez. Szerencsére megengedték, hogy használjuk a fő épületben Dr Gabriele Helke m?vészettörténész irodáját, és ő ellátott minden fontos információval, hírekkel és a közelgő eseményekről is tájékoztatott. Rendkívül fontos tényező volt, hogy kaptunk egy irodát – ez segített, hogy elfogadjanak, mint a múzeum kvázi munkatársait. Volt egy pillanat, amikor némi rivalizálás is támadt a kollekciók között, hogy melyikkel foglalkozzunk többet.
Hogyan reagált a múzeum személyzete a forgatásra?
Attl a perctől, hogy jóváhagyták a filmezést, nagyon kedvesek voltak. Nem könny? akadémikusokat meggyőzni arról, hogy szerepeljenek egy filmben, mivel sokat agyalnak rajta, milyennek t?nhetnek és mit mondjanak. De az engedély után úgy t?nt, elfelejtették, hogy filmezzük őket munka közben. Azért sok időbe telt odáig eljutni. Egy ilyen film elkészítésében fontos szerepe van annak, hogy megszokjuk egymást.
Volt valamilyen kikötés az intézmény részéről a forgatással kapcsolatban? 
Elég világos volt, hogy csak akkor tudjuk elkészíteni ezt a filmet, ha bíznak bennünk. Abban egyetértettünk Sabine Haaggal, hogy ő lesz az első, aki megnézni a kész filmet, hogy elmondhassa, ha valami nagyon tetszik neki. De nem volt ilyen. Egyébként sem lett volna abszolút vétójoga. Ez csak egy lehetőség volt, hogy meggyőzzön arról, ha valamit szerinte másképp kéne csinálnom. Persze nem állt szándékomban semmilyen módon ártani a múzeumnak.
A stáb és a látogatók is mind nagyon lelkesenek t?nnek. Amiatt nem aggódott, hogy a múzeum marketingeszköznek használja majd a filmet?
Azt meg lehet mondani valamiről, hogy eljátsszák-e vagy valódi, és a múzeum személyzetének elkötelezettsége teljesen valódi. Ez ad alapot a munkájukhoz, és ezt meg akartam mutatni. Azt akartam, hogy a nézők érezzék: a különböző problémák, melyek a mindennapi munka részei, nem mérhetők a m?alkotások erejéhez. Ezért akartam hogy a film a m?alkotásokkal végződjön. Ez a természetes lelkesedés volt az oka, hogy m?vészettörténetet tanultam. Emlékszem, amikor 16 évesen Salzburgból Münchenbe utaztam, hogy megnézzem életem első nagy kiállítását. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy tud egy festmény egy egész új perspektívát nyitni a világról. Ezt tapasztaltam a mozival is, az érzés, ahogy kijössz a moziból és úgy érzed, valami megváltozott. Ezért gondolom, hogy a szépm?vészet és a film összetartoznak. Nagyszer? lenne, ha A NAGY MÚZEUM átadna valamennyit ebből a lelkesedésből.
A film egyik utolsó képsora megmutat egy fesményt. Miért választotta Pieter Brueghel Bábel tornya cím? képét ehhez a jelenethez?
Először egyáltalán nem akartam használni ezt a festményt a filmben. Ez a múzeum tulajdonában levő leghíresebb festmény, egy ikon, úgyhogy azt gondoltam, otromba dolog lenne beletenni. Készültek felvételek számos képről a múzeumban, de a vágás során lett egyértelm?, hogy mégis a Torony a jó választás. Talán mert a kamera a királyról indul, miközben hangsúlyozza a monarchia és a nemzet témáját is. Aztán felmegy a toronyra, mely bár csak félig van megépítve, máris omladozik. Az én olvasatomban ez a festmény elsősorban nem a hübriszről és a dekonstrukcióról szól, hanem egy soha véget nem érő folyamatról. Így látom a Szépm?vészeti Múzeum intézményét is: élő organizmusnak, amely folyamatosan változik és újraépíti magát belülről. A Kunstkammer átépítése befejeződött, de mégsem ezzel fejeztem be a filmet, mert a folyamat megy tovább.
A film vége felé tárgyak sorozatát látjuk. Például a kamera végigpásztáz egy sor dobozon, melyek személyzeti aktákat tartalmaznak, majd kiállított portrék sorozatán és arisztokraták szobrain.
Egy pillanatra a mulandóságra akartam fókuszálni. Rég elporladt emberek képmásai még mindig láthatók szobrok formájában és festményeken. Ezt az időlegességet a múzeum személyzetével kapcsolatban is meg akartam mutatni. Leny?gözőnek találom, hogy a múzeum alkalmazottai egy hosszú lánc részei, amely túlnyúlik mindegyikük életén. Amikor meghallottam, hogy a Fegyver és Páncélgy?jtemény vezetője nyugdíjba készül menni, tudtam, hogy ezt bele kell vennem a filmbe.
Mi tette különösen érdekessé, hogy egy intézményről forgasson dokumentumfilmet?
Az, hogy valaminek a részévé válhattam. Nem számít, hogy a film – mint Frederick Wiseman különböző m?vei – témája egy csoport jezsuita szerzetes vagy atombombákat ellenőrző hadászati szakértől, vagy a párizsi Opera. Ezek a filmek mindig olyan emberekről szólnak, akiknek ki kell találniuk, hogyan jöjjenek ki egymással. Közös céljuk van és valahogy össze kell kovácsolódniuk. Ez egy olyan téma, ami újra és újra felmerül, és rengeteg érzelmet képes felszínre hozni. Szerintem ez a titok – a többi csak körítés. A dokumentumfilmek és az intézmények jól passzolnak egymáshoz.
Joachim Schätz interjúja, 2014. január 17.

JOHANNES HOLZHAUSEN rendező
1960-ban született Salzburgban. A középiskola után a Bécsi Egyetemen tanult m?vészettörténetet 1981-től. 1985-ben előadássorozatot szervezett másokkal „a m?vészet és a m?vészet koncepciói” címmel nemzetközileg elsimert m?vészettudósokat és m?vészettörténészeket bemutatva. Egyetemi hallgatóként számos m?vészeti projektben részt vett, mint például a WOPA Bank. 1987 és 1995 között a Bécsi Filmakadémán tanult, ahol elkészítette első dokumentumfilmjét Those Loved by God címmel, mely kritikai sikert aratott számos filmfesztiválon.
Az egyetem után öt éven át dolgozott első egészestés dokumentumfilmjén, az On the Seven Seas cím? darabon, mely egy szovjet repülőgépanyahajóról szólt. Filmjét a 2002-es Berlinale Forum szekciójában mutatták be. 2000-ben, válaszul arra, hogy a konzervatív Néppárt és a jobboldali Szabadság Párt alakított kormányt Ausztriában, elkészítette Zero Crossing cím? filmjét a politikai helyzetre val reflexióként. Első televízis munkája a Der Gang der Dinge for BR (Bayerisches Fernsehen) a vidéki migrációról szólt a felső Palatinate régióban. Dokumentumfilmes munkásságát a Frauentag cím? filmmel folytatta. 
Társalapítója a bécsi székhely? Navigator Filmnek, mely kreatív dokumentumfilmeket készít 1996 óta. 
2003-ban Johannes Holzhausen Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilmes és Animációs Filmfesztivál zs?ritagja volt. 2005 és 2008 között az Osztrák Kultuszminisztérium tanácsadója volt filmes témákban.
Filmjeit rangos nemzetközi filmfesztiválokon mutatták be Európaszerte és olyan televíziócsatornák mutatták be / gyártották, mint a Canal+, a WDR, az ORF, az ARTE, a DSF, a ZDF vagy a BR. 
Filmográfia: 
. 2008 Frauentag (DigiBeta, 35 Min.) 
. 2005 Der Gang der Dinge (DigiBeta, 45 Min.) 
. 2001 On the Seven Seas (35mm, 95 Min.) Berlinale Forum 2002 
. 2000 Zero Crossing (BetaSP, 40 Min.) 
The Final Shore (BetaSP, 58 Min.) 
. 1992 Those Loved by God (16mm, 35 Min.)  
Fesztiválok:
Österreichische Filmtage Wels, Cinevideo Karlsruhe, Leipziger Festival für Dokumentarund Animationsfilm, Internationales Filmforum Riga, Duisburger Filmwoche, International Documentary Festival Amsterdam, Viennale, Internationale Kurzfilmtage Oberhausen, Filmfestival Sidney, Visions du Réel Nyon, Venedig (Nuovi Territori), Diagonale, Sheffield, Vancouver, Berlinale (Forum), Marseille, St. Petersburg, Budapest, Shadow Festival Amsterdam.
Díjak: 
Prix du Court Métrage (Festival Cinema du Réel, Paris 1993) Award for Best Documentary (42. Melbourne Short Film Festival, 1993) Gold Prize (North Caroline Film-Festival, 1993) Best Documentary (New York Expo of Short film, 1993) Förderungspreis für Filmkunst 1993 des Bundesministeriums für Unterricht und Kunst.